Március vitéze 2013 – Alszakosztályok viadala beszámoló

   A hét közepén lehullott hó sem tántoríthatott minket vissza az oly rég várt háziverseny megrendezésétől. Szerencsére, hiszen vasárnapra már szép, kora tavaszi időnk volt, leszámítva az itt-ott megmaradt hófoltokat. A szép napsütéses idő mindhárom (al)szakosztályból számos versenyzőt vonzott.
A háziversenyeken idén minden házigazda valami szokatlan feladat elé állította az íjászokat és a fúvócsöveseket.

Januárban a siklósi íjász szakosztály jóvoltából saját fegyverünk ki se került a tokjából, hiszen a szakosztályban fellelhető összes fegyvernemben bizonyíthattuk ügyességünket a kelevéztől egészen az airsoftig. Februárban fúvócsöves házigazdáink nem tettek különbséget fúvócsöves és íjász között, hanem egy kategóriában versenyeztünk egymás ellen. Mi sem akartunk kimaradni az újításból, így megrendeztük az alszakosztályok viadalát, hogy kiderüljön, melyik csapat a legvitézebb idén márciusban. :) Persze a rendhagyó versenyhez rendhagyó célok is jártak... :)
Egy rövid bemelegítés és nevezés után egy kis kvíz várta a csapatokat, lövöldözős módra. Az a csapat válaszolhatta meg a feltett kérdést, akinek a lövedéke/vesszője először érte a célt. A helyes válasz a találtat értékének megfelelő pontot jelentett, a helytelen pedig -5 pontot. Olyan kérdésekre kellett választ adnia a csapatoknak, hogy pl hány kis életfamotívumból (sziromból) áll a Megyer Követői embléma kerete, vagy hogy pl kb. mennyi idő alatt ért célba Mónus József világrekordot felállító nyílvesszője. Talán a legnehezebb kérdésnek mégis az bizonyult, amely azt firtatta, hogy melyik a halálosabb: az íj, a fúvócső vagy Chuck Norris :)
A második feladat során egy kis gyorsasági feladatot kellett megoldaniuk a versenyzőknek. Ebben a versenyszámban elsöprő sikert arattak a Tenkes Fúvócsövesek, az ellendrukkolás győzteseinek pedig azt gondolom a Siklósi Íjászokat kell kikiáltanunk..
Ezután egy kis kirakós játék következett: Mindhárom alszakosztály logóját négy részes puzzle-vá vágtuk, és egy-egy vesszőfogóra erősítettük. Az a csapat nyert, amelynek először sikerült meglőnie mind a négy elemet.
A már-már védjegyünké váló lufipárbajt sem hagyhattuk ki a versenyszámok közül. Mindhárom csapat öt darab lufit kapott a vesszőfogójára, és azt a csapatot kiáltottuk ki nyertesnek, aki először lövi ki mindegyiket. Valahogy minden versenyző lufibarátnak bizonyult, így csak igen ritkásan hallhattunk kis pukkanásokat (és azokat is főleg vesszőszedés közben), így – elkerülve, hogy még este 10-kor is lufilövést kelljen bírálniuk – a zsűri időlimitet vezetett be, és végül két második helyet is hirdetett ebben a versenyszámban.
Az utolsó előtti számban különböző távolságokon bizonyíthatták ügyességüket a versenyzők. Öt karót helyeztünk le, a legközelebbi 5, a legtávolabbi 25 pontot ért. A csapatok azonos számú lövést adtak le, a tagok eldönthették, hogy melyik karótól próbálnak célba találni. A híres mondás, mely szerint bátraké a szerencse, most nem állta meg a helyét. :)
Az utolsó feladat egy meglepetés cél volt. 3x4 Megyer Követői emblémát ragasztottunk egy kartonra, közöttük a területet pirosra, narancsra illetve zöldre színeztük. A színek 10, 8 ill. 5 pontot értek, a logó eltalálása pedig -5-öt. Valahogy igencsak népszerű volt a kis kék körök meglövése, talán az ellendrukkereknek köszönhetően.
A megmérettetések után a jó meleg épületben zsíroskenyérrel, meleg forraltborral és teával vártuk vendégeinket. A napos idő ellenére is hűvös levegőn mindenki átfagyott kicsit, így jól esett átmelegedni, amíg a végeredmény megszületett.
Március legvitézebb alszakosztályának idén az „Apró Paták” Lovas Sport Egyesület Íjász Szakosztályának Tenkes Fúvócsöves Alszakosztályát kiáltottuk ki, fölényes győzelemmel, 232 ponttal. A csapat tagjai: Kirchner Dániel, Kirchner Tibor, Szilvási Pál, Velzer Ákos és Velzer Ferenc.
Második helyezet az „Apró Paták” Lovas Sport Egyesület Íjász Szakosztálya lett 156 ponttal, tagjai: Bárdonicsek Andris, Bohár Ervin, Kelemen Áron, Kelemen Rajmund, Scháb Csaba, és a két vendégtag: Schvanner János és Sándor Adrienn közreműködésével.
Az előkelő harmadik – és egyben utolsó – helyen a házigazdák végeztek, de igazából nem bánták, mert így mondhatták azt, hogy csupán nyerni hagyták a vendégeket. Tagok: Handbauer Márton, Jandó László, Lazur Péter, Mischl Álmos Roland, Miskó Krisztián, Miszlovicsné Farkas Ildikó, Miszlovics Gábor, Simon József és Szép Máté. Nekik összesen 110 pontot sikerült összegyűjteniük.

Tenkes Fúvócső Alszakosztály pontjai:
kvíz: 7; időre lőjj/fújj: 104; puzzle: 40; lufipárbaj: 40; távlövés: 45; meglepetés cél: -4.
Össz: 232 pont

Siklósi Íjász Szakosztály pontjai:
kvíz: -14; időre lőjj/fújj: 85; puzzle 10; lufipárbaj 20; távlövés 50; meglepetéscél: 5.
Összesen: 156

Megyer Követői Alszakosztály pontjai:
kviz: -13; időre lőjj/fújj: 30; puzzle: 20; lufipárbaj: 20; távlövés: 30; meglepetéscél: 23.
Összesen: 110

Egy külön díjat is volt szerencsénk kiosztani. Nagyon-nagyon megküzdött érte, szinte minden energiáját belefektette és senki sem tántoríthatta el Scháb Csabát „A legtöbbet reklamáló versenyző” különdíjának megszerzésétől :)

Ezzel lezárult idénre a háziverseny sorozat. Remélem, akik résztvettek ezen vagy bármely másik versenyen, jól érezték magukat, élvezték a kis játékos megmérettetést, és jövőre is szívesen jönnek el ezekre a baráti aprópatás találkozókra.

És végre elkezdődnek a megyei versenyek is! A hosszú tél utáni évadnyitó verseny idén is Siklóson lesz, jövő hét szombaton. Ez a 3D örömíjász verseny egyben a BI 2013 versenysorozat nyitófordulója is. Ne hagyjátok ki semmiképpen, mi biztosan ott leszünk :)

Mese az öt fúvócsövesről.
A háziverseny fúvócsöveseink szemszögéből. :)

Egyszer volt, hol nem volt illetve ( 2013-03-17-én a Megyer követőinél ) elindult öt fúvócsöves, illetve ahogy Ervin apánktól jól megtanultuk ,,APRÓ PATÁK’’ L.S.E. IJÁSZ SZAKOSZTÁLY TENKES FÚVÓCSŐ ALSZAKOSZTÁLYÁTÓL , hogy szerencsét próbáljanak a Megyer követőinél, illetve ismét Ervin apánkra hivatkozva az ,,APRÓ PATÁK L.S.E. ÍJÁSZ SZAKOSZTÁLY MEGYER KÖVETŐI ALSZAKOSZTÁLYÁHOZ, hogy megmérkőzzünk a Március legvitézebb alszakosztálya címért. Természetesen jelen volt még az anyacsapat, ismét Ervint kell idéznem az ,,APRÓ PATÁK” L.S.E. ÍJÁSZ SZAKOSZTÁLYA.
A vitézi próbát már nagyon vártuk, mert a Megyer követői csak annyit árultak el,hogy hat cél lesz, így abból indultuk ki, hogy leadunk 6x2 lövést és jövünk haza.

A házigazdák viszont nem így gondolták, rögtön az első célnál nemcsak a pontos lövés számított, hanem az agyunkat is kellet használni! Minden csapatból kiállt egy versenyző, aki akkor adhatott le lövést a célra, ha a többi csapattag tudta a választ a kérdésre, de ha rossz volt a válasz -5 pontot kaptunk függetlenül a leadott lövéstől- így fordulhatott elő,hogy hiába lőttünk 9-est -5 pontot kaptunk, innen is csókoltatom CHUCK NORRIST.

A második célnál már futnunk is kellett a lövés előtt, majd visszafutni a kiindulás helyére és pacsival indítani a következő csapattársat .

A harmadik célnál mindenkinek a saját logóját vágták szét puzzle alakba, és azokat kellett eltalálni.

A negyedik célnál 5db lufit kellett volna kipukkasztani, de nekünk is csak négyet sikerült pedig elég sokat lőttünk rá.

Az ötödik célnál lehetett választani öt karó közül, a legelső karó öt, majd minden egyes karónál öt ponttal emelkedett az elérhető pontok száma, mi az öt kis fúvász biztosra mentünk az első karótól lőttünk, ami a végén ki is derült nem volt rossz stratégia.

A hatodik cél volt ám az igazi kihívás mivel sokkal könnyebb volt elérni mínusz pontokat, és az 9 lövésnél már mínusz 45 pontot ért.

A verseny után a vendéglátóink meginvitáltak finom teára, forralt borra , és igen finom zsíros deszkára, amit a versenyző társaimmal elfogyasztottunk, utána jött a várva várt eredmény- hirdetés, ahol igazán meglepődött a TENKES aljáról érkezett öt fúvócsöves, mivel sikerült elhozni a két íjász szakosztály elől a Március legvitézebb alszakosztálya címet, amit egy egyenként megkapott oklevéllel is tudunk igazolni .
Így történt, hogy az öt kicsi fúvócsöves Szilvási Pál András , Kirchner Tibor, Kirchner Dániel, Velzer Ákos , Velzer Ferenc boldogan oklevéllel, piros tojásokkal tértek haza.

Még egyszer köszönjük a remek versenyt és a szíves látás.

Fényképek a Megyer Követői fotóalbumban és a Fúvócsöves albumban találhatók.