Megnyertük a XXIII. Vándorzászlót!

   

Örömmel értesítünk mindenkit, hogy az "Apró Paták" LSE íjászai Nyugotszenterzsébeten megszerezték a VÁNDORZÁSZLÓT! Gratulálunk a csapat tagjainak.

Régi álmunk vált valóra azzal, hogy sikerült megnyernünk az oly régóta folyó Vándorzászlós verseny egyik fordulóját és ezzel jogot szereztünk a következő, azaz a XXIV. Vándorzászlós verseny megrendezésére.

Külön büszkeség, hogy általunk immár a harmadik forduló lesz megrendezve Baranya megyében egymás után. Mohács és Nagypeterd után Siklósra, illetve fele részt Pécsre került a Vándorzászló. Népes íjász szakosztályunk ugyanis immár egy éve kibővült a pécsi Megyer Követői Alszakosztályal, akiknek tagjai szintén nagyban hozzájárultak, hogy megszerezhessük a Vándorzászlót.

Fényképek megtekinthetők Nagypeterdi Zrínyi Miklós Hagyományőrző Lovas és Íjász Sportegyesület honlapján.